2013. július 19., péntek

Madaf*ckin Csép city

Imádok Csépre menni. Annyira nyugis és szép falu, hogy az hihetetlen. Lassan már második otthonomnak mondhatom. Most is lent voltunk két napot és nagyon hamar eltelt. Fürödtünk, főztünk, röpiztünk és beszélgettünk. Mindkét nap teleettük magunkat, de tényleg. A tegnap esti lecsó után mind a 10 ujjamat megnyaltam. Persze nem mi lennénk, ha nem lett volna valami gáz előtte. Minden jól ment, begyújtottuk a tüzet, felraktuk a bográcsot, de valami mégse stimmelt. Túl sok zsírszalonnát raktunk a bográcsba és lángra kapott minden. Ilyet se láttunk még, úgyhogy elnézegettük egy ideig, de amikor feleszméltünk, gyorsan hoztunk homokot és így  visszakaptuk a vacsora megfőzésére alkalmas edényt. Kimosni ugyan ki kellett ezután, de másodjára már nem volt semmi baj és isteni finom lett. Nem mondom, hogy nem lesz jó ma este végre a saját ágyamban aludni, mert piszok jó lesz, de szeretem amikor így összejövünk 1-2 napra, hisz suli közben nagyon nehéz ilyen találkákat szerveznünk. Mindenki más suliba jár, Dávidéknak kézi stb stb.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése