2013. július 20., szombat

Háromszor

Háromszor ordítottam a mai Edda koncert végén, hogy "Edda művek". Meg kell, hogy mondjam jó kis koncert volt, bár az úton még féltem, hogy kevesen lesznek lévén, hogy ez már nem egymai banda. Ám kellemes meglepetés ért, hiszen szinte teljesen megtelt a nézőtér. Elhangozttak a nagy klasszikusok, de nem mind sajnos. Jó pár számot hiányoltam azt este végén, mint például az Elhagyom a város-t, az Érzés-t, a Hűtlen-t stb stb. A sörre kb 15 percet vártunk, úgyhogy kellően ki voltunk szomjazva mire a kezünk közé került a korsó.
Útközben hazafelé eszembe jutott, hogy anyáéktól névnapomra egy koncertbérletet fogok kérni és akkor X számú koncertet fizetnek nekem. Ez úgy gondolom, hogy korrekt főleg, hogy nem ilyen méreg drága bulikra szoktam járni. Eddig 1500 Ft volt a legtöbb, amit kiadtam ilyen célra, az is a Tankcsapdás zúzda volt, ami valljuk be, igencsak megérte. Egy szó, mint száz, 31-én jó lenne eljutni Kiscsillagra, 1-jén Bikinire, 3-án Kaukázusra és 6-án pedig Holligans-re. Ezzel szerintem el is lövöldözném a bérletet, de mondjuk a Kiscsillagot tudom nélkülözni, ha muszáj.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése