2013. július 12., péntek

Biciklis tábor 2.6


Az előző este kissé ferdére sikeredett, hisz amíg a pizzára vártunk lecsúszott 1-2 korsó sör. A hangulat tetőpontjára hágott, amikor megjött a várva várt étel. Persze kevés volt, miért is hallgattak volna ránk a tanárok, így még rendeltünk 3-t, de azt már a mai szállásunkra.Talán ez a szemesi és a mai szállás vetekszik a rangsor utolsó helyéért. Nem volt eég matrac, így eléggé szűkösen aludtunk. Reggel a már megszokott forgatókönyv következett. Pakolás, reggeli és tekerés. Ezúttal sok pihenőt tartottunk, de ennek is megvoltak a maga előnyei. Matyival végre tudtunk inni kávét, így egy kicsit felpörögtünk. Zamárdiban pedig nosztalgiáztunk kicsit. Jó volt újra látni a tábort, de mégjobb abba belegondolni, hogy bő 1 hónap múlva újra itt fogok tanyázni a jól megszokott bandával. Ezután söröztünk és pihengettünk a parton, miközben a többiek a vízben áztatták magukat. A nap további részében az emelkedőtől kezdve, az esőn át minden sújtott minket, még 1-2 defekt is, ám apával tanulva a Forma-1-ből "pillanatok" alatt kicseréltük a megsebzett belsőket. Este 6 fele megérkeztünk Kenesére és elfogyasztottuk a konyhás nénik által főzött ínycsiklandó vacsorát. Most itt ülök és várok arra, hogy elinduljunk a kocsmába kártyázni és iszogatni, de ne gondoljon senki semmi rosszra. Nem komolyan gondolom, csupán 1-2 fröccs vagy 1-2 sör takarja ezt a misztikus "iszogatni" szót.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése