Tegnap beszélgettem Ágival.
Nem írt mást, csupán egy monogramot, de sikerült egész napra a gondolataim közé kergetnie.
Már nagyon rég elvetettem ennek a dolognak még csak a gondolatát is, hiszen nem kaptam olyan visszajelzéseket, miszerint valamennyi keresnivalóm is lenne a kérdéses személynél.
Jóllehet, hogy most, mikor már Nórival nem vagyunk együtt, újra felerősödnek bennem bizonyos fajta érzések, de majd ha arra kerül a sor, akkor úgy, mint eddig bármikor, egy olyan lánynak szeretnék udvarolni, aki minden tekintetben rendes, kedves, aranyos és persze szép is.
Persze ez még odébb van. Most egy kis nyugi kell, hogy elrendezhessem magamban a dolgokat, de az mindenképpen nagyon jó, hogy Nórival nincs köztünk harag és feszültség.
Olyan vagyok most belülről, mint egy mosógép. Kavarognak bennem az érzések, és még nem tudom őket a helyükre tenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése