Endlich

Na végre...

Szót kérek!

Hát, sokat nem kell várni. Voltam olyan "jó fej", hogy letiltottam a blogot mindenki számára,

Na mindegy.

Nos, most egész rövid időre estem csak ki a firkálásból, de nem is szaporítom a szót. Szóval, tömören összegezve az elmúlt heteket, leérettségiztem németből, ami mindenképpen jó, mert végre nekem is elkezdődik a nyár, ha még nem is hivatalosan, de végre már a magam ura vagyok. Ebből kifolyólag tehát elkezdtem újra kiírni taboakt a füzetembe, így most összeraktam három hiperkarma számot. Igazából lehet csak én képzelem be magamnak, de szerintem hasonlít a hangszínem Robiéhoz, amit amúgy így még leírva is furán hangzik, sőt igazából eléggé egoista megnyilvánulás.

Kedden, azaz tegnap volt Barnabás bulija, aminek elébe kicsit félve nézett szerintem mindenki, de így utólag szerintem nem volt semmi baj, azt az 1-2 formát leszámítva, bár szerintem ez mindig benne van a pakliban. Na de ennél sokkal fontosabb hír, hogy megjelölöm ezt a 2014.06.24-i estét ama pontnak, hogy ekkor szívtam el életem első kubai valamilyen nem tudom milyen szivarját. Megmondom őszintén már régebben is úgy voltam vele, hogy azt azért már mégis csak ki kéne majd próbálni, mert olyan uri dolog meg alapból menő. A filmekben is mindig úgy vannak megjelenítve a maffia főnökök, hogy kezükben a tequila-s üveg, a szájukban a cigi, és egy ilyen fasza kis kalap vanr rajtuk. Hát nálam ebből cska a szivar teljesült, bár ha kicsit megerőltettem volna magamat, akkor még egy tequila-s üveget is keríthettem volna. Amúgy az este igazából egyhangú volt, de meg kell jegyezni, hogy S. még mindig iszonyat gyönyörű, és még mindig csak egy utópia lehet számomra, s még sokak számára.

Mostanában elkezdtem nagyapám egyik cimborájának ( Bereczk Frigyes) emlékiratait olvasni, és eszméletlen jól írt a csávó. Nem véletlen, hogy íróként is tevékenykedett amellett, hogy ipar miniszter volt, tehát vastagon MSZMP tag. Jaj, ha majd egyszer a gyerekeim, azaz ti ( mert szerintem senki másnak nem fogom megmutatni, max még a feleségemnek) olvassátok, akkor már lehet nem fog nektek semmit mondani egy-két dolog, de majd ha valamit nem értetek, akkor kérdezzetek rá, mert most feleslegesnek tartom azt, hogy a teljsen triviális dolgokat megmagyarázzam, vagyis a számomra és a mai társadalom számára triviális dolgokat.Azért majd próbálok utalásokat tenni, mert amilyen tyúkeszü vagyok, tuti elfelejtek egy csomó mindent 10-20 év múlvára. Na, szóval leírta ez a csávó az emlékeit, köztük a második világháborús élményeiről, és annyira kedvet kaptam hozzá, hogy én is írjak az én életemről, s majd egyszer ráhagyjam a családomra. Mondjuk az én életemben eddig nincsenek ilyen nagyon izgalmas fordulatok, bár még ezt a mostani Orbán rendszert még tanítani fogják a gyerekeink gyerekeinek. Úgy emlegetik majd, mint a második Rákosi rendszert. Először Kádárt akartam írni, de szerintem az ennél jóval szabadabb volt, bár nem éltem benne, az tény, úgyhogy nem tudhatom. Igazából mindegy, de nem lesz szerintem pozitív vízhangja ennek a már biztos 8 évnek az elkövetkezendő generációkban.
Na jó, elég a politikából.

Mai harmadik (?) vázlatpontként felhozom az előbb említett Bérczesi Robi nevét. Igazából egy full értékes zenész, hisz irtó jó számokat ír + jól zenésíti meg őket, de a feldolgozások mellett sem mehetünk el szó nélkül, sőt a legutóbbi szóló albuma, az Emléxel, egész sok fülbemászó dalt tartalmaz. Mostanában bennem is fellángolt ez a Hiperkarma+ Bérczesi Robi őrület. Jellemző...mindig az olyan együttesekre, énekesekre kapok rá, akik vagy épp szüntet tartanak, vagy már nem léteznek. Mondjuk még itt van remény, mert ha Robi újra belejön a zenélésbe, akkor még akár a Hiperkarma is újjalakulhat. Eléggé nagy drogproblémái voltak, úgyhogy remélem most már nem esik vissza a gödörbe. Én is most 4-5 dalát már egészen tudom, és azért is különösen szeretem őt, mert a dalai egy szál gitáros megoldásban is jól hangzanak, nem csak akkor, ha komplett zenekar van mögötted.

Mostantól már igyekszem majd rendszeresebben írni, mert már így érettségi után van/lesz időm írogatni. Főleg, hogy most a fejembe vettem, hogy az életemet így végig vezetem ezen a blogon, s akkor majd a leendő gyermekeim is olvashatják, ha lesznek, és ha lesz hozzá kedvük, de ez még ugyancsak elválik az idő múlásával.

Jaj

Úgy rémlik, hogy tegnap firkáltam valami olyasmiről, hogy most nem nagyon van senki olyan, aki felkeltené az érdeklődésemet. Nos, éjjel álmomban volt egy látomásom annyira felszínre kerülnek érzések, hogy néha el is felejtem őket ilyenkor felszínre hozni, de mégis van egy lány, aki úgy érzem, hogy megmozgat bennem valamit. Sok a hátráltató tényező, és ez igazából el is bizonytalanít, mert úgy érzem lehetetlen, hogy működne, ha esetleg úgy alakulna, mert ez meg az stb stb., de valahogy mégsem tudom azt mondani, hogy hagyom a francba, mert már kiskoromban is valamiért pont őt választottam, s akkor még nem tud befolyásolni semmi. Azóta sokat változtunk mindketten, ő is más utat jár be, s én is. A kérdés csak az, hogy ez a két különböző sorsszál vajon összefonható-e. 

Sokan mondják, hogy / Az ellentétek vonzzák egymást. /. Igazából azt kéne mondanom, hogy ebben van valami, de szerintem rossz ha két ember különbözik, mert akkor nem nagyon találnak közös szálat a kapcsolatukban, akár csak beszélgetés téma szintén, vagy akár egy olyan kérdésben sem tudnak düllőre jutni, hogy mit nézzenek meg a moziban. Persze ez egy bizonyos szintig jól is elsűlhet, de van egy bizonyos határ.

De én nem fogom feladni, mert hiszem, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Igazából rohadtul nem tudom, hogy mi tévő legyek, főleg, hogy összefüggően alig-alig beszélünk, és nem tudom, hogy hogyan tudnánk a későbbiekben. Nyilván nem fogom feladni, mert nincs mit feladni, hisz még el sem kezdtem semmit, de nem tudom, hogy lesz-e elég erőm hozzáfogni ehhez az egészhez. Nem lenne rossz, mert eléggé idilli lenne, ha így a kiskori ovis szerelem után, egy már sokkal komolyabb, s kiforrott dolog lehetne.

To be continued, ha lesz kedvem

Na csók mindenkinek.

Bumm...

Na kedves én. Az elmúlt hónapokban nem nagyon erőltettem meg magam, hogy firkantsak valamit ide, sőt most még úgy döntöttem, hogy priváttá teszem, hogy csak én olvasgassam itt ezeket a förmedvényeket, vagyis hát mondhatnám azt, hogy megengedem másoknak, hogy bele-bele nézzenek az életemebe, de mivel gonosz és antiszoc vagyok, nem fogok ilyenekbe belemenni.

Szóval, most, hogy újra berobbantam az öntudatba, azt kell, hogy mondjam, hogy amennyire szerencsés sikeres szerencsés vagyok a tanulásban, annyira vagyok szerencsétlen a nőknél. Az érettségim eddig jól alakul, s ha minden igaz, akkor év végén kitűnő leszek. Na és akkor a nők. Nem tudom, hogy anno milyen érzékem volt, de mára már teljesen eltűnt, vagy legalábbis nagyon mélyre került a tudatomban.Valahogy az önbizalmam teljesen cserben hagy mindig, amikro egy kis esélyt látnék, de igazából azt kell, hogy mondjam, hogy szerintem nem az én fajta fiúk azok, akik mostanában befutók a lányoknál. Nem mintha annyira transzban lennék, hogy "Jaj, nincs barátnőm", de persze hiányzik már az érzés. Valahogy az az érzésem, hogy ez most talán egy próbatétel, hogy türelmesen tudok-e várni a hozzám illő lányra. Megmondom őszintén vannak ám előnyei a szingli életnek is. Nyilván jó, hogy a magam ura vagyok és, hogy pénzügyileg is csak egy irányba kell tekintenem, de az árnyoldal azért mindig ott kísért.

Tulajdonképpen nem is értem, hogy régen mit csináltam másképp vagy jobban. Lehet csak szimplán más körökben mozogtam és ezért felkapottabb voltam vagy én nem tudom, de az biztos, hogy egy jó ideje valahogy semmi em jön össze, azaz nincs minek nem összejönnie, hisz már odáig sem jutok el, hogy konkrét kialalkult érzéseim legyenek egy lányról. Nem tudom, hogy ez az én hibám-e vagy csak szimplán nem illek össze velük, de mindenesetre kicsit már kezd aggasztani a dolog, mert ha bennem van a hiba, ami amúgy könnyen előfordulhat, akkor lehet el kéne gondolkodnom azon, hogy mit csináljak másként.

Na mindegy, nem vagyok még olyan korban, hogy aggódnom kelljen azon, hogy egyedül öregszem meg.

Magány

Ó én annyira utálom a szüneteket vagy az ilyen nagyon meghitt ünnepeket. Ilyenkor mindig eluralkodik rajtam ez a "Jaj egyedül vagyok, de jó lenne, ha lenne valakim stbstb." Igaz, ami igaz. Jó lenne végre találni egy lányt, akivel úgy tényleg egy húron pendülünk ( haha milyen gitáros hasonlat). Dorci szerint elég nehéz olyan lányt találni, aki igazán hozzám illik, sodass nem lesz könnyű dolgom, bár eddig sem volt, ha azt vesszük. Pedig nem tudom, én nem érzem úgy, hogy olyan nehéz lenne mellém passzoló embert találni. Mármint sosem voltam finnyás meg válogatós, sőt igazából ha belegondolok nem a külső alapján ítélek. De mégis valahogy nem hoz össze a sors senkivel. Ami azt illeti, a dolgos hétköznapokon annyira nem is hiányzik a dolog, vagy legalábbis nincs idő arra, hogy eszembe jusson, hisz mindig van valami tennivaló.

Nem tudom amúgy. Ha jobban belegondolok, én is sokszor agyalok, hogy ki az a lány, aki szereti a Republicot vagy csak úgy alapjáraton a rock-t, laza, de ugyanakkor aranyos és olyan intelligens meg minden, de amúgy nem is kell azt a zenét vagy filmet szeretnie, amit én, csak úgy érezzem, hogy van valami, ami összeköt minket.

A legnagyobb baj az, hogy nem érzem azt már régóta, mint anno. Nem érzem azt a szikrát, ami elindítaná a dolgokat. Ez vagy azért van, mert valami megtört bennem és már nem vagyok a régi, tehát vissza kell találnom a régi énemre, vagy azért, mert a szívem nem gondolja úgy, hogy vele vagy vele működne egy kapcsolat. Persze tudom, próba szerencse.

Jááj

Holnap nincs hetedik órám jeeeeee. Jót érzek, de sajnos azt is érzem, hogy nem fogok untakozni akkor sem. Elkéne kezdeni tanulni az első töri faktos dogára, ami tuti ilyen alászedegetősnagyonmegráncigálóskiköpödatüdődet doga lesz. Legalábbis ahogy a töri tanárt ismerem. Már kezdésnek elég is volt annyi, hogy így szimpla 1 hét után emelt szintű hosszú esszéket írogatunk csak így barátságból. Áháháháhá sebaj.
Ahj ahj ahj. Most így lassan fél tizenegy felé össze kéne foglalnom az elmúlt nem tudom hány nap eseményeit. Na hát akkor gyorsba oldjuk meg. Mostanában nagyon rákattantam a Republicra. Valahogy nagyon tudok azonosulni Cipővel és tökre úgy érzem, hogy mi rokon lelkek vagyunk.
JAJ tatarataaaaaam, dobpergés minden izébizé....BETELT AZ ELSŐ KOTTAFÜZETEM...... királyságossirályság. Már a másodikat is elkezdem, úgyhogy minden jó. Bár van egy csomó dal, amit nem is szoktam játszani, de azért jó, hogy benne vannak a füzetben. Apropó újra feltört bennem a gitár vásárlási láz. Ki is néztem egy tök csocsi gitárt, csak egy a hátránya, 85000 Ft és ebben még nincs benne az erősítő,a heveder, a kábel(ek) plusz még 1-2 apróság. Úgyhogy nem tudom majd mihez fogok kezdeni, de majd csak lesz valahogy.
Jaj pénteken van a szülinapom, mesés..... Utálom, amikor tanítási napon van. Olyan feszélyezve érzem magam, pedig tudom, hogy nem kéne, de mégis valahogy nem tehetek róla, ilyen vagyok.
Na de ennyit most rólam, tűzök aludni, mer holnap Lenin dogát írhat velünk probably és az nem lenne so good, ha elpicsáznám:/
Szóval, páá:)

Fekete lyukban húz a vonat a föld alatt

Valami stílusváltás szerűséget kéne bevezetnem úgy érzem. Olvasgatom 1-2 ember blogját és szerintem túl komolyan veszem az írogatást. Jó vannak olyan posztok, ahol ez jól jön ki, de többnyire nem illik hozzám. Hozzám, aki midnennek a vicces oldalát ragadja meg. Igazából tök fura, mert 1 nap alatt kétszer is tudok írni. Mostanában ez nagy szó. Szeptember óta igazából minden napom tiszta stressz volt a kresz miatt. Hála az égnek amiatt már nem kell aggódnom.
Ma beleolvastam egy olyan blogba, ami az enyémtől teljesen más stílusban íródik és tökre megtetszett. Mármint belegondoltam, hoyg végülis pont ez a lényeg, hogy lazán faszán írjam le a dolgokat és most tökre efelé hajlok.

Ahj annyira nem tudom összeszedni a gondolataimat. Pedig azt hittem, hogy most ez az írás bírás itt jót fog tenni, ami mondjjuk igaz is, de tiszta értelmetlenségeket tudok csak írni. :(

Ma nem megyek afterra. Nincs most kedvem emberek közé menni. Valahogy jobb most itthon a sorozataimmal, buta, elgyötört gondolataimmal és a szüleimmel, no meg egy jó nagy bögre forró teával :))

Gyere közelebb

Az ember néha szembesül olyan akadályokkal, amelyekről még nem tudja, hogy hogyan fogja legyőzni őket. Persze lehet őket tologatni vagy halogatni. Igen, ez is egy megoldás, ám úgy gondolom jobb túlesni a dolgokon hamarán. Mondjuk ezt így mondani mind szép és jó, ám hogy is néz ki a valóság?

Napjainkban az ember egy olyan lény, aki roppant bátornak és határozottnak tűnik kívülről, de belülről pont az ellentéte. Telis tele van bizonytalansággal és elhaló álmokkal/vágyakkal. Sokszor ezeket szeretjük elhesegetni, mintha mi sem történt volna. Á majd úgyis elfelejtjük és akkor minden szép és jó lesz. No igen, de legtöbben nem így működünk. Magamon veszem észre, hogy mennél inkább elakarok dobni egy gondolatot,álmot vagy álmot, annál nehezebb. Ha nem gondolok rá, akkor sokkal egyszerűbbnek tűnik. Most aki ezt olvassa, annak biztos az fogalmazódik meg a fejében, hogy "hű a nagyokos. Ezt nem nagy tudomány leírni usw.". DE sokan nem gondolunk ebbe bele pont azért, mert hogy milyen baromi egyszerű.

Amúgy nem tudom, hogy hogyan kanyarodtam el ennyire az eredeti témától. Igazából annyi, hogy megvan az elsősegély és a kresz vizsga, úgyhogy mostmár csak a forgalmi van hátra meg hát persz, hogy megtanuljak vezetni. Ha minden jól megy, akkor remélhetőleg még ebben az évben meglesz a jogsim.

A csengőzés is jól megy. Már megvolt az első koncertünk a tanévben és most nagyon próbálunk a Szironta együttessel, akikkel több közös koncert is tervben van. Szeretek ebben a bandában játszani és úgy érzem, hogy már teljesen befogadtak.

No hát a lányok, a lányok. Van ám 1-2, pontosabban 2 hölgyemény, akik igencsak simogatják a lelkemet már csak puszta felbukkanásukkal, ám meg kell mondjam egyik se olyan, akinél bármiféle keresnivalóm is lehetne. Nem tudom, hogy ez-e a realtiás vagy csak már pusztán a pesszimizmus beszél belőlem. Valahogy úgy érzem, hogy semmi magabiztonság nincs bennem e téren.