2014. június 7., szombat

Bumm...

Na kedves én. Az elmúlt hónapokban nem nagyon erőltettem meg magam, hogy firkantsak valamit ide, sőt most még úgy döntöttem, hogy priváttá teszem, hogy csak én olvasgassam itt ezeket a förmedvényeket, vagyis hát mondhatnám azt, hogy megengedem másoknak, hogy bele-bele nézzenek az életemebe, de mivel gonosz és antiszoc vagyok, nem fogok ilyenekbe belemenni.

Szóval, most, hogy újra berobbantam az öntudatba, azt kell, hogy mondjam, hogy amennyire szerencsés sikeres szerencsés vagyok a tanulásban, annyira vagyok szerencsétlen a nőknél. Az érettségim eddig jól alakul, s ha minden igaz, akkor év végén kitűnő leszek. Na és akkor a nők. Nem tudom, hogy anno milyen érzékem volt, de mára már teljesen eltűnt, vagy legalábbis nagyon mélyre került a tudatomban.Valahogy az önbizalmam teljesen cserben hagy mindig, amikro egy kis esélyt látnék, de igazából azt kell, hogy mondjam, hogy szerintem nem az én fajta fiúk azok, akik mostanában befutók a lányoknál. Nem mintha annyira transzban lennék, hogy "Jaj, nincs barátnőm", de persze hiányzik már az érzés. Valahogy az az érzésem, hogy ez most talán egy próbatétel, hogy türelmesen tudok-e várni a hozzám illő lányra. Megmondom őszintén vannak ám előnyei a szingli életnek is. Nyilván jó, hogy a magam ura vagyok és, hogy pénzügyileg is csak egy irányba kell tekintenem, de az árnyoldal azért mindig ott kísért.

Tulajdonképpen nem is értem, hogy régen mit csináltam másképp vagy jobban. Lehet csak szimplán más körökben mozogtam és ezért felkapottabb voltam vagy én nem tudom, de az biztos, hogy egy jó ideje valahogy semmi em jön össze, azaz nincs minek nem összejönnie, hisz már odáig sem jutok el, hogy konkrét kialalkult érzéseim legyenek egy lányról. Nem tudom, hogy ez az én hibám-e vagy csak szimplán nem illek össze velük, de mindenesetre kicsit már kezd aggasztani a dolog, mert ha bennem van a hiba, ami amúgy könnyen előfordulhat, akkor lehet el kéne gondolkodnom azon, hogy mit csináljak másként.

Na mindegy, nem vagyok még olyan korban, hogy aggódnom kelljen azon, hogy egyedül öregszem meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése