Sok már azt érzem, hogy a sorsomat magamba temetem, de aztán mindig jön valami, vagy éppen valaki, aki újra megmutatja a fényt az alagút végén. Amióta elkezdődött, a tanév egyszerűen kivirágoztam, s nem tudom mikor lesz majd az a pont, amikor majd megtörök, és már csak sodórdni fogok. Mindenesetre szeretném, ha ez minél később jönne ki rajtam. Valahogy most annyira tök jó minden. Végre megtaláltam azokat az embereket, akikkel nyugalomban tudok lenni. Ez amúgy tök nagy szó az előző időkhöz képest. Mindig volt valami feszkó, ami nem hagyott nyugodni. Szerintem amúgy a zene is megnyugtat. Amióta Bérczesit és munkáit hallgatom, azóta teljes lelki békére találtam. Remélem ennek egyik csúcspontja lesz majd az októberi koncert, amin elvileg 31 (!!!) számot fognak játszani, ergo kb mind a három albumot.
Igazából nem tudom mit írhatnék még. Sajnos az életmnek megvan az a sajnálatos hátránya, hogy nem sok minden történik velem. Reggel hajnalok hajnalán elmegyek suliba, majd késő délután jövök csak haza. Ezután edzés, tanulásés alvás, úgyhogy nem lehetne egy krimit írni rólam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése