Töredék

Valami ilyen egyik szemem sír, a másik nevet érzésem van, amikor találkozom K-val. Örülök, hisz szeretek a társaságában lenni, nagyon jól érzem magam vele és szerintem ő is velem, de ugyanakkor sír a lelkem a szenvedéstől is, hogy én mást is érzek. Valamit, amit még magam előtt sem merek felvállalni, mert már elég a koppanásokból, s azt hiszem az a legokosabb, ha ezeket a álomképeket el is hesegetem gondolataim közül. Igen ez az, amit tennem kéne és ahogy tennem kéne, de ez sosem ilyen egyszerű. Se nem akarom elhesegetni az álmomban felépített, biztonságot adó képeket és erőm sincs, hogy elfeledtessem magammal. Annyira klappolna minden, de nem vagyok olyan szerencsés, hogy ez megvalósuljon. Valami baj mindig van és már kicsit elegem is van a kifogásokból, hogy miért NEM a válasz. Persze inkább legyenek őszinték, de ez olyan, mintha az ember már menne, hogy megverjék. Nem, én nem akarom, hogy újra és újra fájjon.

Nem tudom mi legyen. Ilyenkor mindig azt kapom tanácsként, hogy "aki mer az nyer". Való igaz ez így van, de ha a másik fél nem így gondolja, akkor mégse és akkor megint csak a szokásos kilábalás következhet, amihez most nem nagyon lenne kedvem.

Most kezdtem el a jogsit, 39 órám lesz kb jövő héttől és még ott a gitár és a foci is, úgyhogy barátnő nélkül is elég sűrű (lesz) az életem. Ám az igaz, hogy ha lenne egy párom, vele színesebbek lennének a napjaim és az életkedvem újra a magasba kúszna.