2013. augusztus 1., csütörtök

Sopron - ez az én hazám

Sopron nagyon király hely ám meg kell, hogy mondjam. Annyi sok zegzugos utca volt, amiket belehetett barangolni, hogy az hihetetlen, de ami ennél is jobb, az Ausztria. Az az ország egyszerűen hihetetlen mesés mind szépsére, mind pedig infrastrutúrailag. Amint átléptük a határt érezni lehetett a különbséget. Amíg Magyarországon göröngyös ezer éves földutakat neveztek ki bicikilútnak, addig a szomszédban aszfaltozott, végig kitáblázott 4-5 kilóméterenként pedig pihenőhelyek vártak minket ( hozzá kell tennem egyáltalán nem volt rongálás vagy szemetelés). Rövidke külhoni látogatásunk alkalmán Eisenstadt-ban, Rust-n és Mörbisch am See-be
Összességében én azt mondom, hogy jó volt ez a 3 nap így családosan. Jó volt végre egy kicsit kiruccanni, de most sem áll meg az élet. Vettem capo-t, úgyhogy most már a capos dalokat is eltudom majd játszani, feltéve, ha nem lesznek benne ilyen bazi nehéz akkordok. Mondjuk azokat is bagyakorolom, csak nem éppen 1-2 nap alatt...


Jaaaa és el is felejtettem mondani, hogy egész jól haladok az olvasnivalóimmal, amiket kitűztem a nyárra. Most a 3 nap alatt 2 könyvet is kiolvastam. Most majd nyúlok a következőért, ami valószínű a Mein Kampf lesz Adolf Hitlertől. Várom a negatív kommenteket, hogy én egy megrögzött náci vagyok stb stb...
n jártunk, de talán az utóbbi kettőre mondanám azt, hogy ott laknék is szívesen. Eisenstadt már egy komolyabb város, ahol bizony könnyen el lehet veszni. Nekem pedig egy nyugis kis városka is elég lenne, ahol még Magyarország is közel lenne, de már az emberek németül beszélnének és a helyi mentalitás szerint élnének, mert meg kell ám mondjam, hogy roppant nagy a különbség a két országban élő emberek gondolkodásában. Na mindegy, nem szidom tovább szülőhazámat, mert a végén még az lesz a sorsom, mint Sophie Scholl-nak és társainak. Persze itthon is sok szép hely/város/falu és kisvároska van, pl Győr belvárosa varázslatosan szép, plána úgy, hogy sok ember is van az utcán.

Rust központja
Bicikliút Magyarországon


Bicikliút Ausztriában

...de Magyarország jobban teljesít...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése