2012. november 8., csütörtök

Hiperkarma

Hiperszuper gyorsan felment a boldogság szintem. El nem lehet mondani mennyire boldog és életvidám lettem. Kilábaltam már az önmarcangolós énemből, s most újra egy női szív meghódításán dolgozom. Régóta nem írtam, s ez a bejegyzés az utolsó bejegyzés és a mostani időtartamot foglalja össze röviden.

Amint már fent is említettem vége. Vége annak, hogy magamban keressem a hibát egy olyan dolog miatt, aminek nem én akartam, és nem is én vetettem véget. Szép volt, jó volt, de már a feledés homályába merült, s most egy új csillagra eszméltem fel, aki eddig is a látókörömben volt, de valahogy sose láttam meg benne azt, amit mostanában egyre jobban. A szépséget, romantikát, gyengédséget s a kifinomultságot.

Kezdek elvakulni, s csak egy rózsaszín ködöt magam előtt látni, aminek az elmúlását nem szeretném( még akkor sem, ha a rózsaszín nem éppen a kedvenc színeim egyike,..haha de jó vicceim vannak.. )

Sokszor érzem úgy, hogy már jobb lenne, ha magam mellett tudhatnám biztonságban, hogy ő az enyém.

2012. november 3., szombat

Ámulat


Most azt hiszem érzek valamit, sőt biztos is vagyok benne. A sugallat, hogy érzéseim, melyeket felé közvetítek viszonzásra találtatnak, nagyon jó érzés. Nem is tudom igazán, hogy milyen ez az érzés. Még soha nem volt élmény, mint most. Ily gyorsan megtalálni valakivel a közös hangot egyszerűen lehetetlennek mondanám, de mégse, hiszen velem megtörtént és ez jó érzés. Bár meg kell mondjam őszintén most, hogy tudom, hogy már nem csak az én szívem töredezik össze egy esetleges kudarc következtében, a tét nagy. Nagy és ezt a helyén is kell kezelnem. Csak nem tudom hogyan. Nem akarom se elsietni, de nagyon nyújtani se a dolgot. Nem akarom elszalasztani ezt a lehetőséget.

Úgy érzem, ha ebbe belevágok, akkor ebből egy nagyon tartós, hosszú és ami a legfontosabb, egy boldog dolgot szeretnék kihozni.

Védjegyem a titokzatosság és ez most is fémjelezni fogja írásaimat. Úgy gondolom így kicsit izgalmasabbá tehetem a dolgokat.

2012. október 31., szerda

Napi jelentés


Ma délelőtt egyedül voltam itthon, ezért elkezdtem énekelgetni. Rájöttem, hogy a Hiperkarma számai fekszenek nekem. Egész jól tudok játszani a szünetekkel, hajlításokkal, effélékkel. Mindig elképzelem, ahogy a bandámmal ( ami remélhetőleg még egyszer tényleg lesz) ott játsszuk a dalt, és az embereknek tetszik. Nagyon jó érzés, ám ezzel az egésszel csak az a baj, hogy nagyon félénk és bátortalan vagyok.

Délben elmentem focizni kicsit Kristófékkal. Először nagyon langyosan indult a dolog, de aztán elkezdtünk játszani és 0-3-ról megfordítottuk a meccset. Jó hangulatú kis játék volt, de sajnos 13:30-kor haza kellett mennem, mert ebédeltünk. 

Ebéd után megbeszéltem Petráékkal, hogy velük megyek a Mia Mamma-hoz. Ezzel még nem is lett volna gond, de történt egy kis nem várt esemény. Gazsi felhívott, hogy látott egy Beagle-t az utcájukba. Az ismerősünk Beagle-je nemrég tűnt el, ezért elmentem megnézni ő-e, de sajnos egy lány volt az, aki nagyon félt valamiért.

Ezután kisebb-nagyobb késéssel, de megérkeztem Petráékhoz, és elindultunk. Útközben sokat nevettünk és jót beszélgettünk. Amikor odaértünk a Palacsintázóhoz, Brigiék már ott vártak ránk ki tudja mióta ( azt mondják, régóta). Ezután bementünk és jó hangulatú beszélgetésbe kezdtünk. 
Egészen este 6-ig beszélgettünk, de aztán elindultunk hazafele.

Na és itt jön  LÉNYEG: Az elköszönésnél Ő is megölelt. Körülbelül ilyen cseppfolyós állapotban lehettem olyan jó érzés volt. Persze tudom én, ezek csak apró örömök, de végülis kis dolgokból kell építkezni.

2012. október 30., kedd

Érzés


Talán újra? 
Nem, az nem lehet.
De mi van ha mégis?
Kizárt, vagy talán mégse....


Így kavarogtak bennem a gondolatok, miközben azon elmélkedem, hogy elképzelhető-e az, hogy újra tetszik-e valaki. Persze ezt nem a szó szoros értelmében kell venni. Erősebb érzés ez annál, mint hogy csak azt mondom valakire, hogy "hűűű de szép". Nem, a szememen kívül, már a szívem is kezd egyfajta bizsergést érezni. Egy kellemes érzést.




Azt mondanom sem kell, hogy azért még annyira ferig nem vagyok, hogy most rögtön hopp belehuppanjak egy újabb kapcsolatba. Nem.
Most sokkal körültekintőbb leszek. Nem fogom hagyni, hogy még egy lány játsszon az érzéseimmel. Az arra legméltóbb ember fogja élvezni a szerelmem által adott érzés minden cseppjét.

Ez lehet, hogy 1 hónap, lehet, hogy 2, de lehet akár fél év. Akármennyi idő is legyen, egyszer most már tényleg úgy akarok szerelmes lenni, hogy egy rossz szavam se lehessen.

2012. október 28., vasárnap

Bilder, die ich im Sommer machte

nézz nézz az ég felé

Sorban állva

Fohászkodva

Virágpor mámorában

hűűűű

Hazaszeretet

*__*

Betekintés


Most kicsit összegyűltek a dolgok.

Vártam már ezt az őszi szünetet. Talán eddig ezt a szünetet vártam a legjobban. Megviselt ez a 2 hónap. Az átlagosnál is több próbatétel elé állítottak az égiek. Kisebb nagyobb érzelmi kilengésekkel, de azt hiszem sikeresen vettem ezeket az akadályokat, bár meg kell, hogy mondjam, rendesen megtépázva maradt a szívem.

Vigasztalásképpen a Szombat délutánomat Nórival, Brigivel, Rékával és Anettal töltöttem. Elmentünk megnézni azt az új Asterix-es filmet. A nevetés nem hiányzott annyi szent. Én személy szerint nagyon jól éreztem magamat. Jó volt végre kikapcsolódni.
Az az igazság, hogy nagyon ráálltam a tanulásra, ami nem is lenne akkora baj, ha meglenne a maximális eredménye, de egyre inkább csak azt látom, hogy a sok tanulás nem hozza meg a várva várt maximális eredményt.



Sokszor érzem úgy, hogy jó lenne, ha újra lenne mellettem valaki, viszont gyakran érzem azt is, hogy jobb így egyedül. Kevesebb a gond...
Legalább nem kell folyton aggódnom, hogy most vajon minden rendben van-e. Bár álmodozni azért álmodozok, de azok csak álmok, amiket sose fogok elérni, mert nem érem el őket. 

2012. október 24., szerda

Ein bißchen über meinen Tag

Heute dachte ich viel an Melinda. Jeden Tag  suche ich sie mit meinen Augen, aber ich fande sie nicht. Ich danke, dass sie mich vermieden und es ist mir nicht so gut, weil ich nicht unterbrechen möchte.

Ich möchte mit dir sprechen, sprechen über irgend etwas.


Die Liebe will mir nicht klappen. Die Mädchen lieben in mir etwas nicht, aber ich weiß nicht, was das ist.

Ich habe entschieden, dass ich diesen Blog auf Deutsch schreiben. Ich hoffe, dass es klappen wird