2013. június 25., kedd

Mámor


Tudom, hogy az előző bejegyzésben már elbúcsúztam, de most mégis úgy éreztem, hogy írnom kell. Nem olyan indittatásból, hanem hálából . Igen, úgy érzem muszáj megköszönnöm azt, amit értem tett vagy amit nem tett. Ezt úgy értem, hogy mások ilyenkor teljesen kizártak volna az életükből, de ő ugyanolyan bizalommal áll a kettőnk közt kibontakozó barátság elé, mint néhány nappal ezelőtt. Érdeklődik, kedveskedik, egyszerűen szebbé varázsolja a napjaimat. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy már most a szívembe zártam.


Köszönettel tartozom azért a sok jóért, amit tőle kapok. Nehéz ilyenkor szavakba önteni azt, amit érez az ember, de úgy gondolom megérdemli, hogy lássa, mennyire hálás is vagyok neki. Nem tudom mit mondhatnék még, KÖSZÖNÖM neked és tudd, hogy mennyire hálás vagyok neked.

Na hé

Az  oldal statisztikái arra engednek következtetni, hogy az új sablonnal nem vesztettem olvasókat. Persze nem ez lesz most a téma.

Ma új hajkoronát kaptam. Na nem úgy értem, hogy befestetettem vagy ilyesmi, csak simán levágták a hajamat. Először féltem, hogy majd ez az új nő, hogyan fogja megcsinálni, de egész jó lett szerintem. Erről a témáról viszont szerintem bőven elég lesz ennyi, mert még a végén a kedves látogatók azt hiszik, hogy valami hisztis fiúcska vagyok.

Most átváltunk a kemény férfi témára, a focira. A tegnapit elmosta az eső, de ma sem volt jobb idő, ám mégis lementünk. Először kicsit féltem, hogy na mi lesz ebből, de kis idő múlva egész jól beindult a dolog és a végére bele is jöttünk. Történt ugyanis, hogy lejöttek a tesókák meg a kopasz arcok, hogy na gurítsunk párat ezeknek a kis gimis nyámnyila fiúknak. ( Megmondom őszintén először én is azt hittem, hogy majd jól kitömnek minket, de máshogy lett) Szóval elkezdtük és olyan jól ment a játék, hogy rögtön el is húztunk egy hatossal, aztán feljöttek hárommal, de utána végleg lemorzsolódtak.
Ezután szép lassan hazamentünk. Igen, bezony ám, hogy hazamentünk. Lefürödtem, ettem, ittam ( jól mulattam...muhaha) és utána leápoltam a lábam.

A holnapi nap elég mozgalmas lesz, úgyhogy valószínű csak este tudok majd írni, addig is, pápá.

Sűrű


Ez a hét egész sűrűre igérkezik. Ma focizni megyek Barnáékkal,holnap délelőtt találka  a régi osztályommal, aztán Ringing Stars próba , délután kerti party Lénáéknál. Csütörtökön Esztivel találkozom.Örülök, hogy végre sikerül összehozni vele ezt a tallákozót, hiszen a tanévzáró koncerten csak pár szót tudtunk váltani és így most lesz egy kis időnk arra, hogy megismerjük egymást. Pénteken évzáró, de még előtte gitár órám lesz. Évzáró után valószínű Petráékkal lógunk kicsit a hazaérkezésük örömére, bár ennek részletei még nem tisztázottak.

Szombaton megyünk vendégségbe, vasárnap pedig elkezdek pakolni a bringás táborra. Remélem jó lesz, mert tavaly végülis nekem bejött, de ez most más lesz. Minden nap máshol lesz a szállásunk, de ez szerintem inkább pozitívumként fogható fel.

2013. június 24., hétfő

Szösszenet


Frissítő






Párban szép az élet

Csúszda

Az én kis tengerem 
Félhomály

Kibújóban

Közérdekű közleményünket olvassa!

Új design-t kellet fabrikálnom az oldalnak mert a réginél probélma volt, hogy az oldal betöltésnél nem a kívánt sablont hozta be, hanem a teljesen csupasz alapbeállításokkal "tűzdelt" sablont. Ezért úgy döntöttem, hogy az olvasó(k) érdekeit szem előtt tartva, egy új kinézetet varázsolok, hiszen amelett hogy olvassátok a blogot, az se mellékes, hogy hogyan is néz ki. Sajnálom persze, mert az előző sablon nagyon tetszett ( már amikor betöltött) és remélem, hogy így nem vesztelek el titeket. Néhány új elemmel is bővült  a felhozatal
( látogatók számának ábrázolá, címkék).
Köszönöm a figyelmet!


Liebe Leser und Leserinnen!

Entschuldigung, aber ich musste ein neues Aussehen machen, weil es  manche Probleme mit der Abfüllung des Blogs war. Ich erkannte, dass die beabsictigte Scablone nicht abfüllt, sondern die Grundscablone. Ich hoffe, dass ich euch nicht verlieren werde und hoffe, dass die neue Schablone euch gefallen werdet.

Danke für die Audmerksamkeit!

Álljon meg a menet


Még csak most kezdődött, mégis elérkeztünk a búcsú idejéhez.

Ma valami magasztosat akartam volna írni, de időközben változott a terv. Már az előző két, e témában íródó bejegyzésben is említettem, hogy hajlamos vagyok arra, hogy hamar beleéljem magam dolgokba. Hát ez most ebben így ahogy van igazam volt. Nem mondanám, hogy  túlzottan meglepett a dolog, hiszen fura is lett volna, ha ez nem csak egy álom, ráadásul nem nekem.

Nagy szerencsém van. Mindent a helyére lehetett tenni így most fájó szívvel, de tiszta lelkiismerettel hunyom le szememet, s irányítóm ezt a csodálatos sugarat annak a szerencsésre kinek melengetni  szeretné orcáját. A sors néha kegyetlen, ám döntéseinek mindig vannak okai. Ugyan egy-egy ilyen ítéletet nehéz elviselni, sőt szinte érződik a a penge élessége, amellyel szívét hasítja a szenvedőnek, de mégis jó szívvel állok most el az útból.
Ó te szerencsés, ki méltó a napsugár szeretetére, egyet kérek csak tőled, becsüld meg minden percét, mit vele töltesz. Őrizd szívedben minden pillantását, mellyel rádnéz. Gyűjtsd össze minden kedves szavát, s ez melengesse szívedet. 

Az elengedés gesztusa. Mindenki úgy beszél róla, mintha a világ legegyszerűbb dolga lenne. Hajtsd ki szépen az ujjaidat, egyiket a másik után, amíg ki nem nyílik a tenyered. De az én kezem már három éve szorul ökölbe, az ujjaim elgémberedtek. Én magam is elgémberedtem. És hamarosan végleg összezárulok.
Gayle Forman

2013. június 23., vasárnap

Buli


Ma tartottuk Brigi meglepibuliját. Szerintem jól sikerült, sokat röhögtünk, játszottunk, ettünk és közösséget építettünk. 21 óra fele elindultunk haza Matyival, Milivel és Esztivel. Jót beszélgettünk olyan dolgokról, amik így az osztályt és minket érintenek. 

Na, de ne szaladjunk ennyire előre. Az a helyzet, hogy kb egy rejkarnáció alatt 1x beszélek ilyen témáról. Ez az alkalom most jött el. A H&M-ben vettem egy fekete vászoncipőt. Olyat, amilyet már kerestem egy ideje. Nem pávás, legalábbis remélem. Nekem tetszik és magamból kiindulva ez a lényeg (tényleg nem vagyok egy divatmániás, csak ennek örülök).

Hmm aztán edzettem. Mintha már látszana kicsit az eredménye, de még nagyon sokat kell dolgoznom ahhoz, hogy a kívánt eredményt elérjem. Mondjuk ma csak az első sorozatot tudtam megcsinálni, de majd holnap rendesen folytatom.

Jövő héten biciklis tábor. Nagyon várom már, főleg ha előtte sikerül majd az, amit a fejemben fontolgatok.