Endlich

Na végre...

Szót kérek!

Hát, sokat nem kell várni. Voltam olyan "jó fej", hogy letiltottam a blogot mindenki számára,

Na mindegy.

Nos, most egész rövid időre estem csak ki a firkálásból, de nem is szaporítom a szót. Szóval, tömören összegezve az elmúlt heteket, leérettségiztem németből, ami mindenképpen jó, mert végre nekem is elkezdődik a nyár, ha még nem is hivatalosan, de végre már a magam ura vagyok. Ebből kifolyólag tehát elkezdtem újra kiírni taboakt a füzetembe, így most összeraktam három hiperkarma számot. Igazából lehet csak én képzelem be magamnak, de szerintem hasonlít a hangszínem Robiéhoz, amit amúgy így még leírva is furán hangzik, sőt igazából eléggé egoista megnyilvánulás.

Kedden, azaz tegnap volt Barnabás bulija, aminek elébe kicsit félve nézett szerintem mindenki, de így utólag szerintem nem volt semmi baj, azt az 1-2 formát leszámítva, bár szerintem ez mindig benne van a pakliban. Na de ennél sokkal fontosabb hír, hogy megjelölöm ezt a 2014.06.24-i estét ama pontnak, hogy ekkor szívtam el életem első kubai valamilyen nem tudom milyen szivarját. Megmondom őszintén már régebben is úgy voltam vele, hogy azt azért már mégis csak ki kéne majd próbálni, mert olyan uri dolog meg alapból menő. A filmekben is mindig úgy vannak megjelenítve a maffia főnökök, hogy kezükben a tequila-s üveg, a szájukban a cigi, és egy ilyen fasza kis kalap vanr rajtuk. Hát nálam ebből cska a szivar teljesült, bár ha kicsit megerőltettem volna magamat, akkor még egy tequila-s üveget is keríthettem volna. Amúgy az este igazából egyhangú volt, de meg kell jegyezni, hogy S. még mindig iszonyat gyönyörű, és még mindig csak egy utópia lehet számomra, s még sokak számára.

Mostanában elkezdtem nagyapám egyik cimborájának ( Bereczk Frigyes) emlékiratait olvasni, és eszméletlen jól írt a csávó. Nem véletlen, hogy íróként is tevékenykedett amellett, hogy ipar miniszter volt, tehát vastagon MSZMP tag. Jaj, ha majd egyszer a gyerekeim, azaz ti ( mert szerintem senki másnak nem fogom megmutatni, max még a feleségemnek) olvassátok, akkor már lehet nem fog nektek semmit mondani egy-két dolog, de majd ha valamit nem értetek, akkor kérdezzetek rá, mert most feleslegesnek tartom azt, hogy a teljsen triviális dolgokat megmagyarázzam, vagyis a számomra és a mai társadalom számára triviális dolgokat.Azért majd próbálok utalásokat tenni, mert amilyen tyúkeszü vagyok, tuti elfelejtek egy csomó mindent 10-20 év múlvára. Na, szóval leírta ez a csávó az emlékeit, köztük a második világháborús élményeiről, és annyira kedvet kaptam hozzá, hogy én is írjak az én életemről, s majd egyszer ráhagyjam a családomra. Mondjuk az én életemben eddig nincsenek ilyen nagyon izgalmas fordulatok, bár még ezt a mostani Orbán rendszert még tanítani fogják a gyerekeink gyerekeinek. Úgy emlegetik majd, mint a második Rákosi rendszert. Először Kádárt akartam írni, de szerintem az ennél jóval szabadabb volt, bár nem éltem benne, az tény, úgyhogy nem tudhatom. Igazából mindegy, de nem lesz szerintem pozitív vízhangja ennek a már biztos 8 évnek az elkövetkezendő generációkban.
Na jó, elég a politikából.

Mai harmadik (?) vázlatpontként felhozom az előbb említett Bérczesi Robi nevét. Igazából egy full értékes zenész, hisz irtó jó számokat ír + jól zenésíti meg őket, de a feldolgozások mellett sem mehetünk el szó nélkül, sőt a legutóbbi szóló albuma, az Emléxel, egész sok fülbemászó dalt tartalmaz. Mostanában bennem is fellángolt ez a Hiperkarma+ Bérczesi Robi őrület. Jellemző...mindig az olyan együttesekre, énekesekre kapok rá, akik vagy épp szüntet tartanak, vagy már nem léteznek. Mondjuk még itt van remény, mert ha Robi újra belejön a zenélésbe, akkor még akár a Hiperkarma is újjalakulhat. Eléggé nagy drogproblémái voltak, úgyhogy remélem most már nem esik vissza a gödörbe. Én is most 4-5 dalát már egészen tudom, és azért is különösen szeretem őt, mert a dalai egy szál gitáros megoldásban is jól hangzanak, nem csak akkor, ha komplett zenekar van mögötted.

Mostantól már igyekszem majd rendszeresebben írni, mert már így érettségi után van/lesz időm írogatni. Főleg, hogy most a fejembe vettem, hogy az életemet így végig vezetem ezen a blogon, s akkor majd a leendő gyermekeim is olvashatják, ha lesznek, és ha lesz hozzá kedvük, de ez még ugyancsak elválik az idő múlásával.

Jaj

Úgy rémlik, hogy tegnap firkáltam valami olyasmiről, hogy most nem nagyon van senki olyan, aki felkeltené az érdeklődésemet. Nos, éjjel álmomban volt egy látomásom annyira felszínre kerülnek érzések, hogy néha el is felejtem őket ilyenkor felszínre hozni, de mégis van egy lány, aki úgy érzem, hogy megmozgat bennem valamit. Sok a hátráltató tényező, és ez igazából el is bizonytalanít, mert úgy érzem lehetetlen, hogy működne, ha esetleg úgy alakulna, mert ez meg az stb stb., de valahogy mégsem tudom azt mondani, hogy hagyom a francba, mert már kiskoromban is valamiért pont őt választottam, s akkor még nem tud befolyásolni semmi. Azóta sokat változtunk mindketten, ő is más utat jár be, s én is. A kérdés csak az, hogy ez a két különböző sorsszál vajon összefonható-e. 

Sokan mondják, hogy / Az ellentétek vonzzák egymást. /. Igazából azt kéne mondanom, hogy ebben van valami, de szerintem rossz ha két ember különbözik, mert akkor nem nagyon találnak közös szálat a kapcsolatukban, akár csak beszélgetés téma szintén, vagy akár egy olyan kérdésben sem tudnak düllőre jutni, hogy mit nézzenek meg a moziban. Persze ez egy bizonyos szintig jól is elsűlhet, de van egy bizonyos határ.

De én nem fogom feladni, mert hiszem, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Igazából rohadtul nem tudom, hogy mi tévő legyek, főleg, hogy összefüggően alig-alig beszélünk, és nem tudom, hogy hogyan tudnánk a későbbiekben. Nyilván nem fogom feladni, mert nincs mit feladni, hisz még el sem kezdtem semmit, de nem tudom, hogy lesz-e elég erőm hozzáfogni ehhez az egészhez. Nem lenne rossz, mert eléggé idilli lenne, ha így a kiskori ovis szerelem után, egy már sokkal komolyabb, s kiforrott dolog lehetne.

To be continued, ha lesz kedvem

Na csók mindenkinek.

Bumm...

Na kedves én. Az elmúlt hónapokban nem nagyon erőltettem meg magam, hogy firkantsak valamit ide, sőt most még úgy döntöttem, hogy priváttá teszem, hogy csak én olvasgassam itt ezeket a förmedvényeket, vagyis hát mondhatnám azt, hogy megengedem másoknak, hogy bele-bele nézzenek az életemebe, de mivel gonosz és antiszoc vagyok, nem fogok ilyenekbe belemenni.

Szóval, most, hogy újra berobbantam az öntudatba, azt kell, hogy mondjam, hogy amennyire szerencsés sikeres szerencsés vagyok a tanulásban, annyira vagyok szerencsétlen a nőknél. Az érettségim eddig jól alakul, s ha minden igaz, akkor év végén kitűnő leszek. Na és akkor a nők. Nem tudom, hogy anno milyen érzékem volt, de mára már teljesen eltűnt, vagy legalábbis nagyon mélyre került a tudatomban.Valahogy az önbizalmam teljesen cserben hagy mindig, amikro egy kis esélyt látnék, de igazából azt kell, hogy mondjam, hogy szerintem nem az én fajta fiúk azok, akik mostanában befutók a lányoknál. Nem mintha annyira transzban lennék, hogy "Jaj, nincs barátnőm", de persze hiányzik már az érzés. Valahogy az az érzésem, hogy ez most talán egy próbatétel, hogy türelmesen tudok-e várni a hozzám illő lányra. Megmondom őszintén vannak ám előnyei a szingli életnek is. Nyilván jó, hogy a magam ura vagyok és, hogy pénzügyileg is csak egy irányba kell tekintenem, de az árnyoldal azért mindig ott kísért.

Tulajdonképpen nem is értem, hogy régen mit csináltam másképp vagy jobban. Lehet csak szimplán más körökben mozogtam és ezért felkapottabb voltam vagy én nem tudom, de az biztos, hogy egy jó ideje valahogy semmi em jön össze, azaz nincs minek nem összejönnie, hisz már odáig sem jutok el, hogy konkrét kialalkult érzéseim legyenek egy lányról. Nem tudom, hogy ez az én hibám-e vagy csak szimplán nem illek össze velük, de mindenesetre kicsit már kezd aggasztani a dolog, mert ha bennem van a hiba, ami amúgy könnyen előfordulhat, akkor lehet el kéne gondolkodnom azon, hogy mit csináljak másként.

Na mindegy, nem vagyok még olyan korban, hogy aggódnom kelljen azon, hogy egyedül öregszem meg.