Hátrálj bátran, bátran hátrálj

Sok már azt érzem, hogy a sorsomat magamba temetem, de aztán mindig jön valami, vagy éppen valaki, aki újra megmutatja a fényt az alagút végén. Amióta elkezdődött, a tanév egyszerűen kivirágoztam, s nem tudom mikor lesz majd az a pont, amikor majd megtörök, és már csak sodórdni fogok. Mindenesetre szeretném, ha ez minél később jönne ki rajtam. Valahogy most annyira tök jó minden. Végre megtaláltam azokat az embereket, akikkel nyugalomban tudok lenni. Ez amúgy tök nagy szó az előző időkhöz képest. Mindig volt valami feszkó, ami nem hagyott nyugodni. Szerintem amúgy a zene is megnyugtat. Amióta Bérczesit és munkáit hallgatom, azóta teljes lelki békére találtam. Remélem ennek egyik csúcspontja lesz majd az októberi koncert, amin elvileg 31 (!!!) számot fognak játszani, ergo kb mind a három albumot.

Igazából nem tudom mit írhatnék még. Sajnos az életmnek megvan az a sajnálatos hátránya, hogy nem sok minden történik velem. Reggel hajnalok hajnalán elmegyek suliba, majd késő délután jövök csak haza. Ezután edzés, tanulásés alvás, úgyhogy nem lehetne egy krimit írni rólam.

Szobaregény

Újra itt vagyok, és tudom már sokadjára mondom, de most istenbizony fogok irkálni, mert talán most lesz valaki, aki olvassa is a gondolataimat.

Nos, nem tudom, hogy mikor írtam utoljára, de most lusta vagyok megnézni, úgyhogy inkább elmesélem a nyaram egy részét. Mondjuk így utólag beugrott, hogy Barni bulijáról írtam.
Na, de egy szó, mint száz, azt hiszem életem eddigi legjobb tábora volt az idei Zamárdiban. Ez most igencsak komolytalannak gondolhatja bárki, aki ezt olvassa, de a történethez hozzátartozik, hogy ez a 11., vagy a 12. évem ebben a táborban. Sajnos már nem emlékszem, hogy mikor mentem először. Voltunk Anna & the Barbies koncerten, és pacsiztunk Annával meg úgy mindenkivel. Random grilleztünk egy csávónál, és végre megtudtam, hogy milyen az, amikor a menő swag emberek Siófokon ismerkednek. Ebből mondjuk az ismerkedés vihető át az én sztorimba, hisz nem vagyok swag, és nem is Siófokon történt a dolog. Amúgy jó volt, csak senki sem ismerte a zenéimet, úgyhogy megsértődtem.

Ugorjunk kicsit. Voltunk Irie koncerten, paintballoztunk, sátraztunk Csépen, mint mindig, de sajnos a nyár végi mámi űzés elmaradt:(
Ja, amúgy most itt is kifejtem gondolataimat a pszichés gyengeségeimről. Minden évben elhatározom, hogy na végre most felszedek egy kis izmot, hogy ne nézzek ki úgy, mint egy karó. Igazából minden évben sikerült egy kicsit, de sosem értem el átütő eredményt, mondjuk ez azzal magyarázható, hogy nem csináltam sokáig, és nem is szedtem soha semmi fehérjét, amit így utólag lehet nem ártott volna. Na mindegy, most amúgy elhatároztam, hogy minden nap mozgok valamit, hátha ez használ.

Amúgy most olyan álomhullám fogott el, hogy ihaj. Kéne egy telecaster gitár, és egy erősítő, de ez kisebb pénzügyi csődhöz vezetne. Szerintem ebből egy erősítő lesz, de az is jó sok pénz lesz.

Amúgy lassan úgy érzem magam, mint Robi (Igen, csak így Robizom). Már kétszer hagytam itt a blogot, de most visszatértem, és remélem, hogy hozzá hasonlóan én is ki tudok tartani, mert szeretnék, csak folyton összeroppantott a világ. Felőrölt és így nem volt életkedvem, erőm és energiám, hogy írjak. Nem igazán volt kedvem még leírni is a kudarcokat, mert igazából sikerek nagyon nem értek, bár megmondom őszintén nem vagyok elégedetlen az életemmel. Folyik a maga medrében, bár nyilván alakulhatna másképp is, és nem feltétlen utasítanám el,

mert sajnos, mindenki függ függ, valakitől...